Somlóváron.

Somogyi Károly verse a Devecseri Újság 1927. április 24-i számában.

Vén Somlóhegy öreg vára
Némán néz a téli tájra.
Álmodozva gondolkodik
Századoktól-századokig …
Idők utján Jár a lelte
Elröppenne végtelenbe …
Mult időkbe, jövendőkbe,
Napsütésbe, bús felhőkbe,
Mosolyogva, meg zokogva
Örömökbe, bánatokba.
Dörgő égre felriadna
Gondol elmúlt hős fiakra.
Izzó alkony vésztűzébe’
Mintha ormán harag égne.
Kőfalából egy-egy szikla
Lezuhan az álmos sikra.
Bús robaja égre kiált.
Kelti a föld alvó fiát:
Csüggedés nem magyar vonás.
Az akarat ércen átás.
Nincs, nem lehet olyan börtön,
Melyen a hit át ne törjön!
Hej, e vén vár mennyit látott
Országduló nehéz átkot,
Magyar romlást, elbusulást.
Romlásból is megújulást!
Munka sürög a hegy alján,
A magyar arc most is halvány.
Vén hegy alján ifjú magyar
Még sem csügged, élni akar!
Vén Somlóhegy öreg vára
Bizton néz a régi tájra.
Magyar, munkálj! Remény a múlt:
Mennyre száll még, ami lehullt!
Dicsőségnek csillagfénye
Sugárt vet a sötét éjbe.
Dörg a fegyver — ma csak vadra —
Nemsokára szilajabbra!
Vérvetésből uj élet kél,
8zebb, dicsőbb a régieknél.
Vihar ellen vihart vetünk,
Kitisztul még a mi egünk!
Ezen hitre köszöntöm fel
Poharamat vig örömmell!
Öreg Somló tüzes leve
Lelkünket is lánggá tegye!
S kik ez eszmét kőként tartják,
E kemény föld kő-magyarját,
Méltó sarját nagy ősöknek,
Kit ma nehéz láncok kötnek:
Vén Somlóhegy öreg vára
Hadd lássa meg nemsokára
Bizton, büszkén, boldog sorban:
Szabadnak a szabad honban!